Általában elmúlik pár órán belül az egész, és vigyorogva ajánljuk mindenkinek, hogy igen is nézze meg, mert nagy jó. Nos, én semmilyen színes, mozgóképekből álló, többórás elektronikus csodát nem néztem meg, ám az érzés bennem volt, és esze ágában sem volt elhagyni a testem. Melankolikus hangulatom kihatott az egész csapatra, és bár eleinte rám hagyták, vasárnap reggel unnie aggódó pillantásaival találtam szemben magam.
- Hye Jin- ah...- kérdezte óvatosan, miközben az előző estéről megmaradt sushit nyomtam magamba. A pálcikát a műanyag doboz szélére raktam, és felvont szemöldökkel néztem rá.
- Tudod... elég furcsa vagy pár napja. Történt valami?- szemeiben pajkos fény csillant egy pillanatra, de gyorsan korrigálta vonásait, és újra magára öltötte a kételyek közt őrlődő, mindent megértő barátnő szerepét. Be kell vallanom, szörnyen rosszul játszotta ezt a karaktert, tökéletesen ellent mondott önmagának.
- Ami azt illeti...- nevetve a levegőbe csaptam egyet- Történt- kacsintottam rá, és a kacagást folytatva ugrottam le a bárpultról, hogy kidobjam a sushis dobozt. Meng Xue örömittasan felkiáltott, és ellökte magát a magasított asztaltó, elérve, hogy a széke pördüljön egyet.
- Aish... nem tudnátok halkabban visongani?- robbant ki a szobájából Kihyun. Dühös és nyúzott arcát itt-ott eltakarta a mindenfelé álló haja. Pizsomaként funkcionáló melegítője az egyik oldalon lecsúszott a csípőjéről, közepesen hosszú fehér rövid ujjúja pedig gyűrötten lógott mellette. A szívem egy hatalmasat dobbant amint megláttam, és szégyenlősen fordultam a mosogató irányába. Tekintetem találkozott Meng Xue értetlen szemével, de jelenleg azon voltam, hogy természetesen viselkedjek Kihyun előtt.
- Úgyis mindjárt indulunk Hye Jinnel vásárolni- mondta végül unnie.
- Nekem aztán mindegy- morogta végül és visszacammogott a szobájába egy hangos ajtócsapódás kíséretében.
Miután konstatáltam, hogy az égés veszélye elmúlt, magyarázatot várva fordultam barátnőm felé, aki egy sejtelmes mosoly kíséretében biccentett az előszoba felé.
20 perc múlva már Hong Kong metróinak az egyikén ültünk (vagyis álltunk), és egy, unnie által nagyon magasztalt pláza felé vettük az irányt.
- Szóval... mi is történt pontosan csütörtökön?- lökött oldalba barátnőm, miután ismét a szabadban voltunk.
- Honnan veszed, hogy történt akkor bármi is?- fontam össze a karom, és felhúzott orral próbáltam semleges mimikát alkalmazni.
- Wonho mondta, hogy aznap Kihyun nagyon vidáman jött haza.
Egy halvány mosoly futhatott át az arcomon, mert Meng Xue beharapta az ajkát, és bólogatva vakarta meg a fejét.
- Kiállt mellettem, amikor a tánctanár kritizált a tánctudásom miatt- sóhajtottam egy nagyot, mert eszembe jutott, hogy mennyire jól estek a szavai akkor- De tudod jól, hogy ha fontos történne, te lennél az első, aki tudna róla.
Ezt a témát nem is folytattuk, mert beléptünk a hatalmas épületbe, és amíg én a leesett államat vakartam össze, Meng Xue elszánt vigyorral mutatott a mozgólépcsők irányába.
Annyit el kell árulnom, hogy falusi létemre, és a településünkön található egyetlen egy, ruhákat is forgalmazó boltra korlátozódva egész jól tartottam az iramot. Unnie kíméletlenül rótta a boltokat, és mindenhol rávett, hogy próbáljak fel valamit, amibe persze beleszerettem a próbafülkében állva a tükör előtt, így szinte mindenhol könnyítettem egy kicsit a pénztárcámon. Meng Xue ránézésre meg tudta mondani minden ruháról, hogy hogy állna, és miután leakasztotta a fogasról, addig keresgélt az üzletben, amíg egy tökéletesen összepasszoló szettet nem válogatott össze. Szörnyen irigyeltem ezért a képességéért (is), mert egy nőnél a mai világban talán a legfontosabb a divatérzék. A megfelelő ruhákat a megfelelő eseményre megtalálni... nos, talán könnyűnek tűnhet, de amint ott állunk a nyitott szekrényajtónk előtt, és idegesen rágcsáljuk a körmünket, miközben az idő rohamosan szalad, mindenki rájön, hogy ez is ugyan olyan szervezést, és pontosságot igényel, mint például egy koreográfia.
- Aloe vera-s, vagy barackos?- dugott két tégelyt az orrom alá unnie. Fogalmam sem volt, melyik-melyik, így hát rámutattam a zöld színűre. El is fáradtam az egész napos gyaloglásban, és minden vágyam az volt, hogy leülhessek. ellenben Meng Xue-vel, aki még mindenképp meg akarta venni azt a parfümöt, amit még Incheonban látott a reptéren. Erősen kételyeim voltak, hogy kapható-e itt egyáltalán, mivel szinte az összes parfümériát végigjártuk már- sikertelenül. Épp indultunk volna az aulában lévő gyorséttermek egyikéhez (ahol minden bizonnyal találtunk volna ülőalkalmatosságot is), amikor unnie telefonja csörögni kezdett a kezében. A hívófél nevét látva arca eltorzult, és szemét forgatva vette fel.
- Ya, itt meg Meng Xue- kínaiul beszélt, amin eléggé megütköztem, ugyan is akkor kizárólag a cégtől hívhatták.
- Ilyenkor? Biztos ez? Azt mondták, szerdán jön meg...- fejét csóválva tette le szatyrait a földre. Telefonját elemelve a fülétől megnézte az időt, és újra beleszólt.
- Rendben, nemsokára ott leszek. Köszönöm!- és lerakta.
Bocsánatkérően elmagyarázta, hogy mi az a halaszthatatlan ok, ami miatt vasárnap este el kell mennie, és magára kell hagynia egy idegen városban, és kárpótlásként felmarkolta az én holmimat is. Mire észbe kaptam, ott álltam az aula közepén... egyedül.
A szállító most hozta meg a rendelt anyagot, amiket Wonho 'kollekciójához' rendelt. Tudom, hogy ez a munkája, hogy emiatt van itt, de az utóbbi időben minden alól oppára hivatkozva bújt ki. Ez egyszerre dühített, és tett kíváncsivá, mert biztos voltam abban, hogy valami nem stimmel velük.
Unnie távoztával nekem sem volt több dolgom a plázában, így hát a metró felé vettem az irányt. Áldom az eszem, amiért megjegyeztem, hogy melyik irányból jöttünk. Kínos lenne azzal felhívni valakit, hogy jöjjön értem, mert nem tudom, hol vagyok.
Kiszállva a szardínia életmóddal egyenlő szinten álló közlekedési eszközből egy vegyesbolttal találtam szemben magam. A fehér led-tábla olyan hívogatóan égette a szemem, hogy egyetlen választásként kénytelen voltam bemenni. Két zacskó alga-chips, és egy másfél literes zöldteával a hónom alatt jöttem ki. Idő közben jócskán be is sötétedett, ezért megszaporáztam lépteimet az ingatag lábakon álló közbiztonságra tekintettel.
A liftbe lépve nem azt a szintet nyomtam meg, ahol a lakásunk volt. Ha Meng Xue- nek halaszthatatlan dolga akadt, biztos voltam benne, hogy oppa- t is magával viszi, Kihyunnal pedig nem volt bátorságom egy légtérben lenni. Nem mintha eddig annyit beszélgettünk volna amikor ketten maradtunk otthon, de most még a gúnyos megjegyzéseihez sem volt lélekjelenlétem.
Egy olyan helyre volt szükségem, ahol tiszta fejjel át tudom gondolni a dolgokat- erre pedig a legtökéletesebb hely a tető. Így hát, miután kiszálltam a liftből a legfelső emeleten, és megtettem pár fokot, kilöktem a nehéz vasajtót, és újból nagyot szippanthattam Hong Kong szmogos levegőjéből.
A kémények alatt foglaltam helyet, amik nyár lévén nem működtek ugyebár. Az algachips zacskója hangosan csörögve nyílt ki, szokatlanul megtörve az itt uralkodó csöndet. Belemarkoltam a zöld csodába, és közben felidéztem a mai napom. Egyetlen mondat motoszkált a fülemben, ami nem hagyott nyugodni.
"Wonho mondta, hogy aznap Kihyun nagyon vidáman jött haza."
Valami nem stimmelt itt. Unnie titkolt valamit. Nekem pedig nincs más dolgom, mint rájönni, hogy mi az.
Annyira imádom *-*
VálaszTörlésHihi köszönöm^^
Törlés~Li Na