Chapter 12.

Hálás voltam Kihyunnak, amiért nem beszélt a többieknek a reggeli kis incidensünkről. Sőt, szó nélkül folytatta a korrepetálásom is, és egyre jobban kezdtem úgy érezni, hogy hatottak rá a szavaim. Igyekezett pozitívan kijavítani, rendszeresen dicsérte meg a mozdulataim, és kezdett valamiféle baráti viszony kialakulni kettőnk között. Szinte minden nap együtt ettünk, és a várt bugyuta hülyéskedés helyett komoly dolgoktól beszélgettünk.
 - Szerinted... unnie és oppa között van valami?- kérdeztem a folyosón történtek után két héttel. Épp a lakásunktól nem messzi kifőzdében fogyasztottuk el szokásos szerdai vacsoránkat. Sokáig fontolgattam magamban, hogy valóban okos döntés-e kikérnem Kihyun véleményét, de úgy voltam vele, hogy nincs mit veszítenem.
 - Hmm. Miből gondolod?- vonta fel egyik szemöldökét, majd magába tömte pálcikájával összefogott tésztacsomót. Megfigyeltem, hogy mindig barna tésztát eszik csirkével, és felettébb sajátos módon fogyasztja el őket.
 - Láttam őket együtt enni- lesütöttem a szemem, amikor visszagondoltam arra az estére. Jó nagy adagot emeltem ki a rizses tálamból, és a számba tettem a falatot.
 - Hye Jin...- kuncogott óvatosan Kihyun- Mi is együtt eszünk- világított rá a nyilvánvalóra, mire elpirulva ráztam meg a fejem, és intettem neki, hogy várja meg, amíg lenyelem a rizst.
 - Wonho megígérte, hogy gyakorol velem. Aztán te jöttél helyette, nekem meg azt mondta, halaszthatatlan programja volt. De láttam, hogy unnieval van!- csaptam az asztalra idegesen. Ismét eluralkodott rajtam a "miérttitkolódznakelőttem" érzés, és iszonyúan idegesített, hogy még mindig nem tudom a megoldást.
 - Ya!- szólt rám Kihyun, mire visszahúztam a kezem- Először is, tönkre ne tedd az ételt! Másodszor pedig, én is annyit tudok, mint te. Hyung kérte, hogy ugorjak be helyette. Nem kérdeztem miért, de gondolom, fontosabb dolga akadt... már bocs- vállat vontam ezen a kijelentésén. Megszoktam, hogy nem én vagyok az embereknek az első. Nem faggattam tovább a mesterem, a vacsora további részét csendben töltöttük el, mind a ketten a saját gondolatainkba temetkezve.
 Ezek után végleg a dolgok után akarok járni. Alig egy hónapunk maradt hátra itt HongKongban, és nem úgy szeretnék emlékezni az itt eltöltött időre, hogy végig átvertek.
 - Hozzád beszélek- zökkentett ki elmélkedésemből Kihyun. Kézfejét meglengette szemeim előtt, majd miután konstatálta, hogy újra itt vagyok, halványan elmosolyodott, majd folytatta mondandóját- Ha te is végeztél az evéssel, akár mehetünk is- fejével az időközben üressé vált tálamra bökött. Egy halk "máris"-t elhabogva toltam ki magam alól a széket, és táskám a hátamra penderítve intettem, hogy készen vagyok.
 Furcsa viszony alakult ki köztünk. Kihyun a próbateremben a segítőkész tanár szerepébe bújt, idekint, az utcán pedig az udvarias barát gúnyáját öltötte magára. Kedves volt velem, néha viccelődött is, és soha nem gondoltam volna, hogy ilyet mondok majd, de kezdtem megkedvelni. Mint kollégát. Mint sunbae-t. És lehet, hogy mint mást is.
 Általában mindig járt valamiről a szánk hazafele menet, de a mai nap- az étteremből kilépve- mindketten folytattuk tovább a némaságba burkolódzást. Kellemetlen volt mellette sétálni, akár egy darab fa, féltem, hogy hozzáér a kezem véletlenül, vagy valami más balszerencse miatt keverednénk testi kontaktusba. Számat rágva fordítottam fejem a másik irányba, ahol azonban olyan látvány tárult a szemeim elé, amivel megvétóztam az előbbi "nemérünkhozzáYooKihyunhoz" döntésem, és erősen megszorítva a karját húztam magam után az egyik utcai bódé menedékébe.
 - Ya, mi az?- húzta össze szemöldökét, és sziszegve húzta ki végtagját a szorításomból.
 - Bocsánat- kaptam el a kezem, majd a válla fölött kilesve ellenőriztem, hogy jól láttam- e, amit láttam- Nézd. Annál a halas pultnál ott áll unnie. Melette pedig Wonho- mutattam az említett személyek felé. Kihyun arca megrándult a látványon, de gyorsan korrigálta vonásait, és szigorúan nézett le rám.
 - Együtt dolgoznak te... bah- túrt bele a hajába- Miért kémkedsz utánuk? Nyilván valami divattervezős dologról beszélgetnek... gyerekesen viselkedsz, Hye Jin.
 Nagyra tágult szemekkel meredtem rá. Itt van a szemünk előtt a bizonyíték, hogy titokban randiznak, és még így sem hiszi el. Elszántan kezdtem turkálni a táskámban, és amint kezembe akadt a keresett holmi, magabiztosan kezdtem el rajta pötyögni. Miután megtaláltam a keresett személy számát, és a zöld gombra kattintottam, a készülék fülemhez emelése helyett kihangosítottam.
 - Most meg mit csinálsz?- meredt rám Kihyun döbbenten, de csak leintettem, és ujjamat a szám elé helyezve jeleztem, hogy maradjon csöndben. Nem volt más dolgunk, mint várni, és biztos voltam benne, hogy minden idegőrlő másodpercet megér, ha beválik a tervem.
 Meglepően hamar, már a negyedik csöngés után abbamaradt a telefon idegesítő sípolása.
 - Kim Hye Jin?- szólt bele Wonho, mire a mellettem álló szeme háromszorosára nőtt.
 - Ah oppa, bocsánat, hogy ilyenkor zavarlak, de az a helyzet, hogy beszélnem kell unnie-val, csak nem veszi fel a telefont. Nem tudnád odaadni neki egy perce a telefonod? Otthon vagytok, nem?- óvatosan mosoly kúszott az arcomra, mivel tudtam, hogy ezzel sarokba szorítottam.
 - Én nem vagyok otthon...- nyögte bele halkan HoSeok- MengXue pedig biztos fürdik, azért nem válaszolt a hívásodra. Sajnálom.
 - Oké oppa, semmi baj. Azért köszönöm- elégedetten bontottam a vonalat, és csípőre tett kézzel fordultam Kihyun felé.
 Ha valóban munkaügyről lenne szó, nem hazudott volna a csapatvezető. Ebből kifolyólag titkos találkozgatásról beszélünk, ami egy férfi, és egy nő esetében randi.
 - Eljött az idő, hogy megbízzak benned- nevetett fel kínosan Kihyun, majd összeborzolta a hajam, és kikapva a telefont a kezemből az alig két saroknyira lévő panelünk felé rohant.