- Yaa! Azonnal tedd le! Nem hallod? Shin Ho Seok, halott vagy, ha most rögtön nem adod vissza!- kelt ki magából Meng Xue, és a telefonját elrabló csapatvezető után vetette magát. Wonho a magasba emelte kezét, melyben unniem féltve őrzött készülékét szorongatta. Lehetetlennek bizonyult, hogy a lakásból bárki is le tudja onnan szedni, tekintve, hogy mind a hárman jóval alacsonyabbak voltunk a csapatvezetőnél.
Na nem mintha annyira segíteni akartunk volna Meng Xuenek. Kihyun a nappali kanapéján terült el, és nevetését visszafolytva figyelte a veszekedő párost, én meg a konyhapult mellett ülve kanalaztam magamba a többiek által már rég elfogyasztott levest. Wonho és unnie vitái már-már mindennaposak voltak, általában a semmin kaptak össze, de Kihyunnak és nekem legalább feldobták a fárasztó hétköznapjainkat. Kicsit hálás is vagyok nekik emiatt, mert a rajtuk való tehetetlen nevetés az egyetlen közös dolog bennünk.
- O-P-P-A!- artikukált nagyokat Wonho, miközben a vágyott szavát betűzte a dühös Meng Xue-nek- Egy szó! Mi olyan nehéz ebben, hogy nem mondod ki?
- Oppa a frászt!- fortyogott unnie- Előbb hívom így Hye Jin-t, mint téged- rugaszkodott el a földről, sikertelen próbát téve, hogy hátha vissza tudja szerezni a telefonját. A nevem hallatán egy pillanatra megállt a kanál a számban, ugyanis (tapasztalatból mondom), engem csak akkor hoznak szóba hasonlítási alapként, ha valóban komoly az ügy.
- Mi?- fagyott le Wonho, de a kezét továbbra is a magasban tartotta- Mi az amit, jobban csinál? Talán ő a vezető közülünk?- hangja a magasba csúszott, arca kipirosodott, és magamban megtapsoltam Meng Xuet, amiért sikerült a mindig vicces, és jókedvű uraságot felidegesítenie.
- Maknae. A legfiatalabb. És mégis ő főz, ő mos, ő intézi mindent!- toppantott Meng Xue- Egy vezető nem veszi el a kisebb holmiját cukkolásból- mondta hallkabban.
Wonho nagyot nyelt, és leengedte a kezét, amiből Meng Xue azonnal kivette a készülékét. Farzsebébe süllyesztette, majd hátraarcot vágva az előszobába ment, és kicsit sem hozzá illően, nagy mozdulatok közepette felvette a cipőjét, és egy hangos ajtócsapódással jelezte, hogy elhagyta a lakást.
Leszálltam a bárszékről, és megkerülve a pultot kellemes csörömpölések közepette a mosogatóba tettem a leveses tányért. A nappalin áthaladva megálltam Wonho előtt, aki még mindig döbbenten bámult arra a pontra, ahol pár perccel ezelőtt unnie állt. Felvontam a szemöldököm, és kérdőn néztem rá.
- Utána kéne mennem, ugye?- kérdezte végül óvatosan, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam, és bólintottam egyet. Biztató jelemre akár a villám, úgy szökkent az előszobába, és néhány pislogás után már csak azt vettem észre, hogy Kihyunnal ketten maradtunk a lakásban.
Megint.
Wonho és Meng Xue veszekedései mindig így végződtek. Unnie lelép, oppa megy utána, minket meg magunkra hagynak. És maga a tény, hogy Yoo Kihyun ki nem állhat, nem tölt el biztonságérzettel.
Ez már a második hét vége, és a kettőnk közti levegő egyre jobban megtelt feszültséggel. A közös táncóráinkon probál a lehető legtávolabb állni tőlem, de ha valamit rosszul csinálok, mindig úgy időzíti a beszólásait, hogy az oktató ne hallja, nekem viszont romba döntse azt a kevéske önbizalmamat is, amit sikerült összekaparnom.
Fél szemmel Kihyunra pillantottam, aki rólam tudomást sem véve bámulta a plafont. Hát persze... vége a műsornak, a haverok elmentek, itt maradt velem, szóval újra magára veheti a hűvös-köpenyt.
- Hol voltál tegnap este?- kérdezte még mindig a falat nézve. A hangja, akár egy éles penge, úgy hasított az egyre kínosabbá váló csöndbe, és fogalmam sincs miért, de egy halk, megkönnyebbült sóhaj hagyta el a szám.
- Bent maradtam gyakorolni- mondtam vállat vonva, és félrelökve lábait leültem a kanapé végére.
- Megint?- húzta fel jobb szemöldökét, tettetett lazasággal helyezkedett kényelmesebb ülőpózba, így felemelte a kis dohányzóasztalról a tévé távirányítóját, és bekapcsolta a készüléket.
- Rám fér a gyakorlás- válaszoltam végül. Összeszűkítette szemeit, és úgy pásztázott még hosszú másodperceken át, majd mikor konstatálta, hogy nem fogom bővebben kifejteni az általam beépített plusz táncórák okát, fejcsóválva állt fel mellőlem, és masírozott a szobájába.
Na nem mintha annyira segíteni akartunk volna Meng Xuenek. Kihyun a nappali kanapéján terült el, és nevetését visszafolytva figyelte a veszekedő párost, én meg a konyhapult mellett ülve kanalaztam magamba a többiek által már rég elfogyasztott levest. Wonho és unnie vitái már-már mindennaposak voltak, általában a semmin kaptak össze, de Kihyunnak és nekem legalább feldobták a fárasztó hétköznapjainkat. Kicsit hálás is vagyok nekik emiatt, mert a rajtuk való tehetetlen nevetés az egyetlen közös dolog bennünk.
- O-P-P-A!- artikukált nagyokat Wonho, miközben a vágyott szavát betűzte a dühös Meng Xue-nek- Egy szó! Mi olyan nehéz ebben, hogy nem mondod ki?
- Oppa a frászt!- fortyogott unnie- Előbb hívom így Hye Jin-t, mint téged- rugaszkodott el a földről, sikertelen próbát téve, hogy hátha vissza tudja szerezni a telefonját. A nevem hallatán egy pillanatra megállt a kanál a számban, ugyanis (tapasztalatból mondom), engem csak akkor hoznak szóba hasonlítási alapként, ha valóban komoly az ügy.
- Mi?- fagyott le Wonho, de a kezét továbbra is a magasban tartotta- Mi az amit, jobban csinál? Talán ő a vezető közülünk?- hangja a magasba csúszott, arca kipirosodott, és magamban megtapsoltam Meng Xuet, amiért sikerült a mindig vicces, és jókedvű uraságot felidegesítenie.
- Maknae. A legfiatalabb. És mégis ő főz, ő mos, ő intézi mindent!- toppantott Meng Xue- Egy vezető nem veszi el a kisebb holmiját cukkolásból- mondta hallkabban.
Wonho nagyot nyelt, és leengedte a kezét, amiből Meng Xue azonnal kivette a készülékét. Farzsebébe süllyesztette, majd hátraarcot vágva az előszobába ment, és kicsit sem hozzá illően, nagy mozdulatok közepette felvette a cipőjét, és egy hangos ajtócsapódással jelezte, hogy elhagyta a lakást.
Leszálltam a bárszékről, és megkerülve a pultot kellemes csörömpölések közepette a mosogatóba tettem a leveses tányért. A nappalin áthaladva megálltam Wonho előtt, aki még mindig döbbenten bámult arra a pontra, ahol pár perccel ezelőtt unnie állt. Felvontam a szemöldököm, és kérdőn néztem rá.
- Utána kéne mennem, ugye?- kérdezte végül óvatosan, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam, és bólintottam egyet. Biztató jelemre akár a villám, úgy szökkent az előszobába, és néhány pislogás után már csak azt vettem észre, hogy Kihyunnal ketten maradtunk a lakásban.
Megint.
Wonho és Meng Xue veszekedései mindig így végződtek. Unnie lelép, oppa megy utána, minket meg magunkra hagynak. És maga a tény, hogy Yoo Kihyun ki nem állhat, nem tölt el biztonságérzettel.
Ez már a második hét vége, és a kettőnk közti levegő egyre jobban megtelt feszültséggel. A közös táncóráinkon probál a lehető legtávolabb állni tőlem, de ha valamit rosszul csinálok, mindig úgy időzíti a beszólásait, hogy az oktató ne hallja, nekem viszont romba döntse azt a kevéske önbizalmamat is, amit sikerült összekaparnom.
Fél szemmel Kihyunra pillantottam, aki rólam tudomást sem véve bámulta a plafont. Hát persze... vége a műsornak, a haverok elmentek, itt maradt velem, szóval újra magára veheti a hűvös-köpenyt.
- Hol voltál tegnap este?- kérdezte még mindig a falat nézve. A hangja, akár egy éles penge, úgy hasított az egyre kínosabbá váló csöndbe, és fogalmam sincs miért, de egy halk, megkönnyebbült sóhaj hagyta el a szám.
- Bent maradtam gyakorolni- mondtam vállat vonva, és félrelökve lábait leültem a kanapé végére.
- Megint?- húzta fel jobb szemöldökét, tettetett lazasággal helyezkedett kényelmesebb ülőpózba, így felemelte a kis dohányzóasztalról a tévé távirányítóját, és bekapcsolta a készüléket.
- Rám fér a gyakorlás- válaszoltam végül. Összeszűkítette szemeit, és úgy pásztázott még hosszú másodperceken át, majd mikor konstatálta, hogy nem fogom bővebben kifejteni az általam beépített plusz táncórák okát, fejcsóválva állt fel mellőlem, és masírozott a szobájába.
Amint hallottam az ajtó halk csapódását, megkönnyebbültem sóhajtottam fel. Valójában azért edzek még keményebben az előírtaknál, mert elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, de ki fogok préselni Yoo Kihyunból egy kis elismerést. Tudom, hogy mennyire nem szimpatizál velem, egyszerűen érzem, hogy nem kedvelt személy vagyok a szemében. Én pedig ezen mindenképpen változtatni szeretnék.
Egész délután egyedül tespedtem a fotelban, néha váltogatva a hongkong- i tévécsatornák között, amiknek egyikén sem ment semmi más a híradáson, és a gyerekmeséken kívül. Kihyun ki sem dugta az orrát a vackából, én pedig nem zargattam, noha nagyon szívesen beszélgettem volna vele. Kicsit kezdem úgy érezni, unnie és Wonho szándékosan hagynak minket magunkra, hogy hátha kialakul közöttünk valami barátságos viszony. Én nem vagyok olyan rámenős, mint a legtöbb doramában a főszereplő lány, aki addig-addig ostromolja a vele teljesen lenézően viselkedő fiút, amíg az végül megkedveli. Kihyun bennem egy rossz emléket lát, így teljesen megértem, hogy miért nem akar nagyobb kontaktust kialakítani kettőnk között. Ha akar tőlem valamit, majd lép.
- Hye Jin- ah! Kihyun~!- zökkentett ki mélázásomból Meng Xue hangja, aki vidáman dugta be fejét a bejárati ajtón. Mögötte szintén mosolygó ábrázattal lépett a lakásba Wonho.
- Ya! Mit csináltatok ennyi ideig?- álltam fel a kanapéról. Kiropogtattam elgémberedett derekam, és rosszalló pillantásokat szórva szeretett unniemra mentem én is az előtérbe, és vettem ki a kezéből egy fehér papírzacskót, amit felém tartott.
- Megláttam, és azonnal te jutottál eszembe- magyarázta Meng Xue, miközben én óvatosan kicsomagoltam egy fekete bőrtáskát- Nem volt szívem otthagyni- magyarázta vigyorogva tettét. Arra sem hagyott időt, hogy számon kérjem az árát, vagy bármi egyebet, rögtön leintett, és fejcsóválva ragadta meg a karom, és maga után húzott a szobánkba.
Arra számítottam, hogy mesélni fog valamit a nagy békülésről, vagy (úgy, mint eddig mindig) kérdezősködni szeretne arról, hogy beszéltem-e Kihyunnal. De semmi. Vigyorgott, mint a tejbetök, sejtelmes tekintét egy pillanatra sem vette le rólam.
- Nem történt semmi, szóval inkább menjél fürdeni- nyomtam a kezébe a törölközőjét, és kitessékeltem az ajtón.
Itthon valóban nem történt semmi. De utána fogok járni, hogy amikor mi nem vagyunk ott, mit csinál Meng Xue és Wonho. Biztos vett neki valami finom ételt... vagy unnie ötletet kapott kollekcióhoz. Ami pedig oppa derültségét magyarázza... nos, szimplán megkönnyebbült, hogy sikerült kiengesztelnie Meng Xuet.
Ezzel az irreális magyarázattal tudtam magam mögött a dolgot, és még mielőtt tovább gondoltam volna mindent, én is a lefekvéshez kezdtem készülődni. Pedig így utólag visszaemlékezve... lehet, hogy sokkal hamarabb rájövök az események miértje, ha nem terelem el a gondolataimat.
